Az itt közölt anyagokra vonatkozóan a szerzői jogokat fenntartom. További publikálásra, kiegészítésre vonatkozó kérdésekkel, kérem, írjon a janok.julia @ vallalkozasszlovakiaban . hu e-mail címre.
A blogbejegyzések tartalma csupán útmutató, segítséget nyújthat, de messze nem ad részletes választ a felmerülhető helyzetekre és semmiképp nem minősül adótanácsadásnak.


A minimálbér meghatározását minden évben a szociális partnerek tárgyalásai előzik meg. Mivel idén sem sikerült konszenzusra jutni a munkáltatóknak és a szakszervezeteknek, ezért a törvényben rögzített módon került meghatározásra a szlovák minimálbér 2022 –es naptári évre.

A minimálbérről, munkaigényesség 6 fokozatáról, bérpótlékokról, részletesen írok egy ingyenesen letölthető, átfogó (9 oldalas) anyagban, amelyet a következő űrlapon éri el:  Letöltési űrlap linkje

Szlovák minimálbér 2022

Legalacsonyabb bruttó bér meghatározása

A minimálbér egy adott naptári évben a két évvel korábbi nemzetgazdasági átlagbérnek az 57 százalékát teszi ki. Erről a 663/2007 számú szlovák minimálbérről szóló törvény rendelkezik.

A Szlovák Statisztikai Hivatal által közzétett adatok szerint 2020-ban az átlagbér 1133 euro volt. Ebből számítódik a havi minimálbér és a minimális órabér.

Minimálbér és a legalacsonyabb órabér összege 2022-ben

Az előző évhez képest csupán 23 euroval növekszik a minimálbér Szlovákiában. A legalacsonyabb bruttó kereset 2022 naptári évre havi szinten 646 euro értékben lett meghatározva.

A járulékok levonása után és adózás után a nettó bér 525,65 euro lehet, adókedvezményekkel nem számolva.

A legalacsonyabb bruttó órabér 3,713 euro összegben lett meghatározva. Ez az összeg a 40 órás munkahétre vonatkozik.

Tavaly 43 euroval növekedett a minimálbér. A mostani növekedéssel együtt ez 66 eurot tesz ki. Gyakorlatilag két év alatt a minimálbér 10%-al nőtt. Az utolsó tíz évben megduplázódott. Hogy sok-e ez vagy kevés – ennek megítélését a kedves olvasómra bízom. Nyilván a munkavállaló szemével nézve kevés. A munkáltatóknak viszont eltérő lehet a véleményük.

Mire van kihatással a minimálbér emelése

Az egyes bérpótlékok a minimális óradíjból számítódtak korábban. 2021-től már fix összegben lettek meghatározva.

A munkaigényesség alapján a bérszintet 6 fokozatba soroljuk Szlovákiában. Az egyes bérszintek leírását és az ezeknél alkalmazott minimális havi bért, illetve minimális órabért a cikk elején említett ingyenes anyagban találja.

A létminimum befolyásolja az adózási számokat. A minimálbérrel együtt mindkettő a két évvel korábbi átlagbér alapján számítódik. Ennek következtében 2022-ben is módosul az adómentes összeg. Bérszámfejtési példákat is talál a korábban említett anyagban.

Ha tetszett a cikk és szeretne további hasznos információkhoz jutni, itt feliratkozhat hírlevelemre, amelyhez ajándékba egy kis SK-HU szakszótárt küldök.

Szerző: Janok Júlia – Szlovákiai vállalkozások szakértője, 2022.09.13.

 

Janok Julia

 

Janok Júlia – accountant-expert (számviteli szakértő). A Párkányi MARK PLUS, s.r.o. tulajdonosa és ügyvezetője. Több mint húsz éves tapasztalattal rendelkezik a számvitel és adózás terén. 15 éve segíti azokat a magyar vállalkozókat, akik valamilyen formában (nemcsak szlovák cég által) Szlovákiába terjesztik ki a vállalkozásukat.

 

 

Tagok belépése

Elfelejtette a jelszavát?

Csatlakozzon a Prémium tartalom olvasóihoz!