Az itt közölt anyagokra vonatkozóan a szerzői jogokat fenntartom. További publikálásra, kiegészítésre vonatkozó kérdésekkel, kérem, írjon a janok.julia @ vallalkozasszlovakiaban . hu e-mail címre.
A blogbejegyzések tartalma csupán útmutató, segítséget nyújthat, de messze nem ad részletes választ a felmerülhető helyzetekre és semmiképp nem minősül adótanácsadásnak.


.

Nem csak a munkavállalók, hanem az ügyvezetők is, és bizonyos esetekben a cégtulajdonosok is igényelhetnek költségtérítést a cégtől az üzleti út megvalósítása után. Sőt, még az egyéni vállalkozók is élhetnek ezzel a lehetőséggel. A szóban forgó költségtérítés étkezési pótlékra is vonatkozik, de erről a következő cikkben lesz szó. Amennyiben saját gépjárművel tették meg az üzleti utat, üzemanyag költségen kívül átalány kilométer-pótlék is illeti őket.  

Magasabb a költségtérítés saját autó használata után
Janok Júlia 
Vállalkozás Szlovákiában

Átalány kilométer-pótlék

Ez alatt a kifejezés alatt azt az alapkompenzációt értem (szlovákul „základná náhrada”), amit a 283/2002 számú útiköltségek elszámolására vonatkozó törvény rendelkezései alapján minden megtett kilométer után elszámolhat a munkavállaló, illetve ügyvezető, vagy a cég tulajdonosa és egyéni vállalkozó. 

Ez az átalány kilométer-pótlék az utolsó két évben harmadszor módosult, mégpedig 2023. április 1-jéhez.

.

IdőszakMotorkerékpár, ill.
három-kerekű motorkerékpár
Személygépkocsi
2009.01.01. – 2019.05.31.0,050 € / 1 km0,183 € / 1 km
2019.06.01. – 2022.04.30.0,053 € / 1 km0,193 € / 1 km
2022.05.01. – 2022.08.31.0,059 € / 1 km0,213 € / 1 km
2022.09.01. – 2023.03.31.0,063 € / 1 km0,227 € / 1 km
2023.01.04.-től0,067 € / 1 km0,239 € / 1 km

.

2023. július 1-től ismét emelték az átalány kilométer-pótlék értékét. Motorkerékpéroknál 0,071 €/ 1 km és a személygépkocsiknál 0,252 € / 1 km.

.

Ezen túlmenően az elfogyasztott üzemanyag költségének megtérítésére is jogosult.

Hasonlóképpen azok az egyéni vállalkozók, akik a vállalkozás során üzleti útra használják a saját személygépkocsijukat, adóalap csökkentő költségként elszámolhatják az üzemanyag értékét és az átalány kilométer-pótlékot.

Példa – költségtérítés saját autó használata után

Az ügyvezető üzleti úton volt 2023. május 10-én és a saját autóját használta. Az ügyvezetői megbízási szerződésének egyik pontja kifejezetten erről szól, hogy amennyiben az általa vezetett cég ügyeivel kapcsolatban saját autóját használja üzleti útra, a 283/2002 számú útiköltségek elszámolására vonatkozó törvény rendelkezései értelmében költségtérítésre jogosult.

Ezen túlmenően az ügyvezetőnek megállapodása van a céggel a saját gépjármű használatáról. Hasonlóképpen, ha munkavállaló lenne kiküldetésben saját autójával, vele is kötni kell ilyen megállapodást.

Párkányi székhelyű cég ügyvezetője a Szociális Biztosító Érsekújvári kirendeltségére utazott. Érsekújvár Párkánytól 50 kilométerre van, tehát az ügyvezető 100 kilométert tett meg a cég érdekében saját autójával. A műszaki igazolványban az autó átlagfogyasztását illetően olyan adat áll, hogy 6,9 litert fogyaszt 100 kilométerre. Üzemanyag ára 1,60 €/liter.

Üzemanyag térítés: 6,9 liter x 1,60 €/liter = 11,04 €

Átalány kilométer-pótlék: 0,239 €/km x 100 km = 23,90 €

Költségtérítés saját autó használata után összesen: 11,04 € + 23,90 € = 34,94 €.

A belső szabályzatot is módosítani kell

Amennyiben a cégnél belső szabályzat lett kidolgozva és elfogadva az útiköltségek térítését illetően, az átalánydíj módosítása miatt a belső szabályzatot is szükséges aktualizálni.  

.

Ha tetszett a cikk és szeretne további hasznos információkhoz jutni, itt feliratkozhat hírlevelemre, amelyhez ajándékba egy kis SK-HU szakszótárt küldök.

Szerző: Janok Júlia – Szlovákiai vállalkozások szakértője, 2023.05.28.

Janok Julia

Janok Júlia – accountant-expert (számviteli szakértő). A Párkányi MARK PLUS, s.r.o. tulajdonosa és ügyvezetője. Több mint húsz éves tapasztalattal rendelkezik a számvitel és adózás terén. 15 éve segíti azokat a magyar vállalkozókat, akik valamilyen formában (nemcsak szlovák cég által) Szlovákiába terjesztik ki a vállalkozásukat.

.

Tagok belépése

Elfelejtette a jelszavát?

Csatlakozzon a Prémium tartalom olvasóihoz!