A blogbejegyzések tartalma csupán útmutató, segítséget nyújthat, de messze nem ad részletes választ a felmerülhető helyzetekre és semmiképp nem minősül adótanácsadásnak.
Ez derül ki a hozzáadottérték-adó EU-s irányelv módosításából. A tagországok átvették az irányelv szabályozását. Gyakorlatilag a helyzet Szlovákiában és Magyarországon is hasonló – megszűnik a harmadik országból importált termékekre vonatkozó 22 euro alatti adómentesség.
A 150 eurós értékig azonban a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad. Ehhez a döntéshez elengedhetetlen volt az áruimport-folyamat újragondolása, valamint ennek megfelelő szabályozói környezet és komplex informatikai rendszerek megteremtése.
A rendelkezés célja
A közös hozzáadottérték-adó rendszerről szóló 2006/112/EK tanácsi irányelv módosításának az átalános célja, hogy az adózást a vevőnek a letelepedéséhez köti. Ezt vették át az egyes tagállamok a saját nemzeti hozzáadottérték-adó törvényeikbe. Hasonlóképpen, mint minden tagállamban, Szlovákiában és Magyarországon is 2021. július 1-től lépnek hatályba a DPH / ÁFA törvény erre vonatkozó rendelkezései.
A rendelkezés további jelentős célja, hogy az európai értékesítők számára versenyképes helyzetet teremtsen. Korábban ugyanis közvetlenül az Ázsiai, vagy Amerikai értékesítőktől vásárolt termékek jelentős előnyt élveztek. Hiszen ezek nem tartalmaztak adót.
A vámhatárokon átnyúló online kereskedelem korábbi szabályozása jelentős hozzáadottérték-adó bevételkiesést eredményezett és súlyos hatással volt az EU és a tagállamok költségvetésére.
Termék import 2021. június 30-ig
A 222/2004 számú szlovák hozzáadottérték-adó törvény módosításának hatálybalépését megelőzően azok a szállítmányok, amelyek értéke nem haladja meg a 22 eurót, mentesek a DPH (szlovák ÁFA) alól (48.§ (4) bekezdésének 2 betű b) pontja).
Ez a mentesség mind a vállalkozókra (cégekre és önálló gazdálkodási tevékenységet végző személyekre), mind a természetes személyekre vonatkozik. És kizárólag az áruk behozatalára, azaz harmadik országokból (az Európai Unió nem tagországaiból) történő vásárlásokra.
Mi változik 2021. július 1-től
Júliustól a távértékesítéshez kapcsolódó kisértékű termékimportnál a 22 euro alatti termékek behozatala is adókötelessé válik. Olyan termékekről van szó, amelyek harmadik országokban üzemeltetett webáruházak által lettek megrendelve, majd EU-ba szállítva.
Ez viszont nagyfokú adminisztrációs teherrel járna. Hiszen minden harmadik országból rendelt terméknél vámeljárást kellene folytatni. Minden esetben határozatot kellene hozni az import DPH/ÁFA kivetése miatt.
Ezért vezetik be az import One Stop Shop rendszert. Rövidítése iOSS = import egyablakos rendszer. Alkalmazható a 150 EUR tényleges értéket meg nem haladó import küldemények távértékesítésére a jövedéki termék kivételével.
iOSS = import egyablakos rendszer
Ha szabad forgalomba helyezés tagállama és a rendeltetési tagállam (ahol a termék a vásárlóhoz kerül) azonos, az import adómentes. Csak az értékesítést terheli adó a rendeltetési tagállam szerinti adókulccsal.
Az iOSS alapelve az, hogy a vevő az adót a vételárral együtt fizeti meg az elektronikus felületen az eladónak. Ez lehet online piactér, portál, vagy platform. Így az árut az EU-n kívülről behozó adóalany már nem fizet DPH-t / ÁFA-t a behozatalkor.
Ehhez szükséges, hogy az eladók egy különleges HÉA azonosítószámmal rendelkezzenek. A harmadik országbeli értékesítő megfizeti az adót az ő általa értékesített termék vonatkozásában. Így kerül be az EU piacra az áru.
Ezen belül megnövekedik a portálnak is a felelőssége. Ha az importra vonatkozó hozzáadottérték-adó nem lenne megfizetve, a portál is kötelezhető az DPH / ÁFA megfizetésére.
Ha olyan webáruháztól rendel a vevő árut, amely nem regisztrált az iOSS rendszerbe, akkor a vevőnek számolnia kell azzal, hogy neki kell végigcsinálni a vámkezelési eljárást. Be kell fizetnie nem csak az adót, hanem a vámkezelési eljárással kapcsolatos egyéb költségeket is.
Amennyiben a harmadik-országbeli kereskedő használja az iOSS rendszert, akkor ő megfizeti az adó összegét. Ezt felszámítja a vevőnek a termék ellenértékében. Ez az iOSS rendszer egyfajta „zöld folyosót” jelent a kisértékű áruk behozatalánál. Tehát ha már meg van fizetve az adó, akkor egyszerűsített eljárással megy át a csomag vámkezelésen. Gyorsabban eljut a vevőhöz. Nehezebb kikerülni az adófizetési kötelezettséget.
Ha meghaladja a magánszemélynek szállított küldemény értéke a 150 eurot, már nem használható az iOSS rendszer. Ilyen esetben felmerül a vámfizetési kötelezettség. Az eljárás végén megszületik a vámhatározat. Abban kerül kivetésre a hozzáadottérték-adó összege.
Hogy érinti ez a szlovák vagy a magyar vállalkozókat?
Gyakorlatilag nem nagyon. Hacsak nem vásárolnak kis értékű terméket harmadik-országbeli értékesítőktől. Az import One Stop Shop rendszer ugyanis elsősorban a távértékesítés vásárlói számára lett kitalálva.
Ha tetszett a cikk és szeretne további hasznos információkhoz jutni, itt feliratkozhat hírlevelemre, amelyhez ajándékba egy kis SK-HU szakszótárt küldök.
Szerző: Janok Júlia – Szlovákiai vállalkozások szakértője, 2021.05.09.
Janok Júlia – accountant-expert (számviteli szakértő). A Párkányi MARK PLUS, s.r.o. tulajdonosa és ügyvezetője. Több mint húsz éves tapasztalattal rendelkezik a számvitel és adózás terén. 15 éve segíti azokat a magyar vállalkozókat, akik valamilyen formában (nemcsak szlovák cég által) Szlovákiába terjesztik ki a vállalkozásukat.